TÁJHÁZ

2018-ban Tényő településsel közösen, turisztikai fejlesztésekre nyert pályázati támogatásból újította a fel az önkormányzat azt a 124 éves épületet, amelyben a Kajárpéci Hagyományőrző Egyesület tájházat alakított ki már korábban. Ez a település egyik turisztikai látványossága lett, ahol megidézik a falusi élet mindennapjait, ünnepeit. A holt tárgyak mellett élet is költözött az öreg házba és udvarába, hiszen az egyesület tagjai rendszeresen szerveznek táborokat, kézműves-foglalkozásokat, ahol többek között kosárfonással, régi játékokkal ismerkedhetnek a résztvevők.

Az épület felújításra szorult és a település bővíteni is szerette volna. A pályázaton nyert összegből a tájházat nádaztatták, valamint javíttatták, festették az épületet. Ezenkívül egy szintén nádtetejű, félig nyitott színt is kialakítottak, amely rendezvénytérként, kézműves-foglalkozások, táborok helyszínéül szolgál.

A következő évben az udvar hátsó részében felépült egy kiállítótérként, de előadások, művészeti produkciók megtartására is alkalmas, 80 fő befogadására pajta, amelynek faanyagát egy, a faluban elbontásra került másik pajtaépület adja.

2021-ben a Hagyományőrzők Egyesülete a Magyar Falu program támogatásával új kerítést és tárolóépületet alakított ki.

VIDEÓ:

A tájházról készült kisfilm Szalayné Árvai Ilonka néni és Szalay Attila közreműködésével a képre kattintva megtekinthető.